A fogorvos veszprém városában nem hiába hívja fel a páciensei figyelmét, hogy ha lehet, kerüljék a túlzottan cukros ételeket és italokat. A fogászat veszprém rendelőjébe sok olyan gyermek és felnőtt is érkezik, akiknek nagyon rossz állapotban vannak a fogai. A konzultáció során feltett kérdésekre adott válaszok és a beszélgetés alapján a fogorvos veszprém rendelőjében meg tudja állapítani, hogy a romlott fogak hátterében gyakran a túlzott édesség fogyasztás és a cukros üdítő italok állnak. Persze nem ez lehet az egyetlen ok, ami miatt kialakulhat fogszuvasodás, vagy lekophat a fogzománc. Genetikailag is előfordul, hogy gyengébb és sérülékenyebb a fog szerkezete. Vagy a nem megfelelő ápolási rutin is fogszuvasodáshoz vezethet. Az ünnepek alatt jellemzően több édességet, süteményt fogyasztunk, azonban, ha ez így marad egész évben, azt a felszedett kilókon túl a fogaink is megsínylik. Ezt a fogászat veszprém fogorvosai pontosan jól látják. Nem azt mondjuk, hogy néha nem fér bele valami édes, cukros étel, vagy ital. Azonban legyünk tudatosabbak és gyakoroljunk önmagunk felé is a nemet mondás művészetét. Ha pedig mégis cukrosat ettünk, vagy ittunk, akkor legyen gondunk rá, hogy utána mossunk fogat. Ha erre nincs mód, akkor tiszta vízzel alaposan öblögessünk. Már ezzel is sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük fogaink épségét és egészségét.
